Szívás a másodikon!

   Üdv rád, s házad népére, te jó szántó-vető! - Amúgy heló.
Nos, gondolom mindenki tudja milyen nehéz is beilleszkedni egy teljesen új környezetbe, főleg akkor, ha az olyan vegyes embertípusokból épül fel, mint az én drága osztálytársaim. - Most Years & Years nyugtat, nem vagyok feszült. - Egyébként ma is egy ,,napi sztorival" jöttem. Mehetnél is. Mondtam már, hogy én amúgy egy művészeti iskolába jelentkeztem? - Fel is vettek. Juhú.

 Első lépésként szeretném nyugtatgatni magam azzal, hogy minden oké lesz, minden szép lesz, minden olyan hiper-szuper-király lesz, de francokat, látnátok a matematika tanáromat! Te jó ég, mekkora egy szipirtyó. - Volt nekem egy ilyesféle tanárom, nagyon szeretett is szívózni és a mottója körülbelül úgy hangozhatott: Mindenkit megbuktatok! Na és ezt a személyt képzeljétek el még négyszerte gonoszabbnak, szőke vállig érő hajjal és ráncos bőrrel. Véletlen nem volt kifestve türkiz szemhéjpúderrel? Esetleg a vörös rúzsát is magára maszkírozta? Nem, de csak nézz rá! Sugárzik a nőből az atyai (!) szigor, mint aki már vagy harminc éve csak komisz kölykökkel vívott volna háborút. Vannak gyerekei? Vagy azok is kukoricán térdepelnek még most is, negyven évesen a sarokban? - Na és mennyi lehet ő maga? Kilencven?! - Na de elég a tréfákból. Amúgy nem is tréfa.

 Folytatásképp - sőt, még el sem kezdtem -, tehát a reggelemről tartanék egy kevéske beszámolót. - Tudniillik, nagyon félek a buszoktól. Ne kérdezzétek, egyszerűen csak félek hogy elvisz a halál mögé, vagy tovább, és ott ragadok valahol Mucsaröcsögén egy szemetesláda mögött ücsörögve, hátha valakinek nem kell már az a fél sajtburger. De talán még kuka se lenne, akkor meg sajtburgerről végképp nem álmodozhatnék. - No de igen. Az állomásra sétáltam reggel 6:20-kor, és ekkor még nem is gondolkodtam el úgy igazán azon, hogy hova is tartok, de volt bennem valami. Aha. Stressz. De ez még mostanra sem múlt el. Aztán megszólalt a hangosbemondó: A vágány útlezárás miatt nem közlekedik tovább. Kérem, szálljanak át a HÉV-pótló buszokra! Én pedig szinte magamon nevetve, belülről vért könnyező szemekkel és minden lehető szenvedést az arcomra véve fordultam annak a megállója felé, de az emberek nem mozdultak sehova, akkor meg gondoltam, miért ne maradhatnék én is? Hisz csak egy tudatlan kezdő-utas vagyok, aki Budapestre tart éppen a többi kilencedikeshez. Ők meg felnőttek voltak - nagyobb részt. És nocsak, mi bukkant fel a fák mögül? Drága zöld barátom, két lámpával az orrán. Isten könyörletes! - Hagyjatok elsőként felszállni, na, fiatal vagyok és még gyorsan mozgok! Aztán úgy tíz perc zötykölődés után újra az a hang. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy a stressz öltött valódi hangnak tűnő alakot magának, és hallucináltam, de nem. Persze hogy nem, hisz én vagyok Henrietta, aki mindig megszívja az utazós szituációkat, aztán végül mégis hazaér valahogyan. Ám a BKV újra átvágott. Szemét. Nem is kellett átszállnom sehova, és teljes lelkesedéssel pattantam fel a helyemről. Leszállásra kész voltam.
 A kerítés mellett Kata - leendő barátnőmet - pillantottam meg, és nagy kő zuhant le a szívemről, hogy ott találtam. És mellettem a 14 és 15 éves lányok nagy kedvvel fújták ki tüdejükből a cigifüstöt. A kis lázadók.

 Végül, de nem utolsó sorban a második emeleten kötöttünk ki, mi, animáció és festő szakosok. Én animációs vagyok, csak hogy tisztázzuk. Tiszta gáz, körbe néztem, de nem találtam túl sok társalgási lehetőséget. Az egyik itt nevetgélt, a másik ott, én pedig csak ültem egy Viki nevű festő szakos lány mellett, aki - meglepő mód - nálam is alacsonyabb volt, de mivel talált magának egy széket, így másfél fejjel tűnhetett nagyobbnak nálam, ami már sokkal megszokottabb volt, mint a saját két lábán, és próbáltam valahogyan - legalább vele - jóba lenni, és megbékélni a mellig érő zöld hajával. A tanítás végére egész jól megbarátkoztam a társaságával. A ,,nap végére" már majdnem mindketten elaludtunk az utolsó osztályfőnöki órán. - Nagyon sokat beszél a tanár. Vajon azért csinálja, mert még zöldfülűek vagyunk és ismerkedni próbál, talán anyaként a hóna alá venni, vagy tényleg ennyire könnyű neki kitárulkozni, és minden lehető dologba belemennie? - Igen, négy gyereke van, és amúgy nagyon kedves nő. De az a matek tanár... Na ő egyszer csak ajtót nyitott, meglepetten dermedt le ráncos szemgödrével, majd szigort vetve odaköpte: Kérem, hogy legyenek kedvesek felállni. Gondolta, ez a tiszteletadás olyan nagy dolognak számít. Amivel nem is lenne gondom, mert persze, tisztelet az tisztelet... de én ezt a nőt inkább elvitetném egy paphoz, és megkérdezném az Atyát, hogy mi a fene van vele, és tisztára őrült. Mint az a tag, talán tizedik osztályból, aki Jokernek öltözött az évnyitón abból az izés-Squad filmből. Na és ezután a rém bunkó-akció után DÖK-ös lettem. Nem dögös. Pacsit! Szóval ja, eddig jó munkám volt. Ültem és elintéztem pár személyes papírt, aztán lazítottam, de a jövőhéttől várhatóan már dolgozatokat fogok intézni, nem olyan könnyű kérdésekkel, mint a: Mi a neved? Hány éves vagy? Hol laksz? vagy Mi a telefonszámod? mert sokkal inkább idegen nyelven fogok feladatokat oldani. Fasza lesz.

H. Henrietta, BP - 2016. 09. 01.