Blogom kezdetének rózsabimbója:

   Helóka!
Az én nevem H. Henriett, egy ,,a"-val a végén. - Most pedig ki kéne találnom valami bevezetőszöveget, ugyanis ennyivel csak nem zárhatom le az első bejegyzésem.
 Burmából származom (Harry Potter-fanok szemei felcsillanó fényekben pompázhatnak most), ami egy szép ország, de ezt akár nevezhetjük Magyarnak is. Jelenlegi küldetésem: túlélni az utolsó két hetet az egyre inkább - agyi szinten - leépülő osztálytársaimmal, akik legnagyobb örömüket mások cukkolásából nyerik, s ugranak szintet ezzel az ,,Év Parasztja" címmel ellátott létrán. Gondolom ebből már ki is találtátok, hogy nem állok valami jó kapcsolatban velük -, pedig esküszöm, én csak őszintén elmondom nekik, hogy kiben mi hibádzik. De ilyenek az emberek. Nem viselik el a kritikát, ami őszintén szólva: az én számból építőkritikaként távozik. Ám nem csak ,,utálóim" vannak, nehogy azt higgyétek. Ott van például Petra, a legjobb barátnőm, na és a sok talpnyaló, akik mindenben, de tényleg mindenben támogatnak, csak hogy jó színben tüntessék fel magukat a szememben. - Kár, hogy én többet látok ennél. De mindegy is, térjünk ki az én személyes dolgaimra. (Nem mintha eddig nem arról regéltem volna.)
 Egy testvérrel rendelkezem, pontosabban egy nővérrel, akinek a blogom dizájnját köszönhetem. (Ugye, milyen királyul fest?) Ő huszonegy éves, amíg én novemberben fogom tölteni a tizenhatot. Szemem színe nem egyezik meg a hajaméval, ahogyan a legtöbb mai fiatalnak, ugyanis az néhol kék, néhol zöld -, vagy mindkettő - míg a fentebb említett fejtakaróm szemöldökömmel egyhuzamban természetes világosbarna. Meg van már a kép? Írom tovább: - Alacsony termet, úgy 158 centméter magasságban, tömör művészlélekkel. - Rajzolok és zenélek. Öltözékem főbb alkotóelemei a póló feletti kiegészítők, általában sötét színekben - kiemelném a kockás ingeket -, de természetesen a komolyabb, színházba-járós ruhadarabjaimat is szívesen használom a köznapokban. Egyébként a ,,Rómeó és Júlia" a kedvencem, Shakespeare-től, csak hogy ezt is említsem. Csodás volt élőben. Megtekintését a romantika drámába fulladása-szerelmeseinek maximálisan ajánlom. Én vagy két hónapig - sőt, még tovább - dúdoltam a benne elhangzott énekeket. És ha már egy ilyen komoly témánál vagyunk: - jómagam a komolyzenék-szerelmese vagyok. Pelenkás koraimból egyik belém rögzült emlékem az, amikor a recsegős rádióban valamiféle muzsika után kutattam, majd amikor meghallottam a hegedű lágy szólamait, felálltam, s a pillanat táncra kért. De nem sokáig tartott boldogságom. A nővérem, Bernadett, avagy - ahogy most hívom - Lady Bolton (a Trónok Harcából) bebattyogott a szobába, majd megjegyzést tett az idétlen zenei ízlésemre, és kikapcsolta a rádiót. Elsírtam magam, és követelőzni kezdtem. ,,Kapcsold vissza!" - Ám erre nem volt hajlandó, én pedig nem adtam fel. Végül megtört, és én újra boldog gyermek voltam. Mintha misem történt volna, újra táncra perdültem. - És sikeresen elhúztam az első bejegyzésem hosszúságát. Már csak egy valamit kell teljesítenem, és végeztünk: - Hogyan köszönjek el? - Nyilván minden kezdőnek nehéz összehozni egy tökéletes bevezetést, tárgyalást és befejezést... de ki mondta, hogy én kezdő vagyok? Ha jól számolom, öt éve írok, kisebb megszakításokkal. Ezalatt az idő alatt illendő lett volna megtanulnom az ilyesfajta írást, ám eddig - hogy ezt is eláruljam magamról - csak fanfictionökkel foglalkoztam, és nem volt szükség erre. De itt vagyunk. És most búcsúznom kell.

Örvendtem a találkozásnak.
Viszlát legközelebb!

H. Henriett(a), BP, - 2016. 06. 06.